Aztán eljött Frida és Hanna névnapja, ők az unokahúgaim, és arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha készíthetnék nekik valamit. Először egy párnára gondoltam, aztán táskára, de végül a takarónál kötöttem ki.
Én nagyon örülnék, ha kiskoromban a nagynéném szán rám annyi időt és szeretetet, hogy napokon keresztül takarót varr nekem, miközben végig rám gondol.
Igazából el voltam késve, mert csütörtökön délelőtt kezdtem neki, és szombaton délután már oda is kellett adnom.
Nagyon erőltetett menetben varrtam, de akkora örömmel, hogy nem is gondoltam volna :)
Nem untam meg, nem ment el a kedvem közben, még akkor sem, amikor már több, mint 10 órája varrtam majdnem egyhuzamban :)
És végül nagyon boldog vagyok, mert tényleg örülnek neki a kis tulajdonosok.
Remélem, ha nagyobbak lesznek, és visszagondolnak rám, akkor eszükbe jut, hogy készítettem nekik egy takarót, és sok sok órán keresztül csak rájuk gondoltam, és arra, hogy mit fognak majd szólni :)
1 megjegyzés:
Cucuka, nagyon szeretlek. Köszönöm, hogy vagy nekem!
A lányaim tudják, mennyire szereted őket, és mindig tudni fogják. :)
Megjegyzés küldése